
Rólam
Elhivatottsággal és szorgalommal a tudásért.
Ma már 15 éve dolgozom a kozmetikus szépségszakma területén.
Ezidő alatt a szakmán belül megismerkedtem a kozmetika különböző ágazataival. Tapasztalatokat szereztem, ízlelgettem ezt a csodás és izgalmas szakmát. Pályafutásom alatt aktívan jelen volt a sminkelés és ez az a terület ami igazán közel vitt a sminktetováló szakmához. Egy ismertebb szépségszalon csapat tagja voltam, ahol vezető kozmetikusként dolgoztam. Ezen éveim után határoztam el, hogy létrehozom önálló vállalkozásomat és megvalósítom álmaimat, ami egészen gyermekkoromhoz vezethető vissza.
Jelenleg csak sminktetoválás szolgáltatással foglalkozom, hiszen ez egy olyan önálló szakmává nőtte ki magát, amit előbb utóbb, ha valaki komolyan végzi, akkor csak erre van ideje fókuszálni.
Munkám mellett oktatással is foglalkozom, amit kedves kolléganőmmel, Melindával együtt tartunk természetesen kozmetikus szakemberek részére.
Hiszem, hogy a tanulás és az önfejlesztés sosem állhat meg, folyamatosan képeztem magam a mai napig.
Hálás vagyok mert Magyarországon, és külföldön is alkalmam volt a szakma legjobbjaitól tanulni.
Ma már büszkén írhatom a nevem alá Kozmetikus Mester titulust, ugyanis 2022 szeptemberében sikeres vizsgát tettem le.
Számomra olyan ez a terület, mint egy generátor: minél inkább benne vagyok, annál kreatívabban látom a szakmai lehetőségeket, amelyeket célokká konvertálhatok.
Fejlődésemhez hozzájárultak:
Anna Kutsevolova
Zoia Bianchi
Nataliya Yeremenko
Hollós Dóra
Bizinger Katalin - Swiss Color Akadémia
Master Preeyewan
Yvett Brijder Zacharowitz
Nouveau Contour
iColor Academy
PMU World Conference - Amszterdam
PMU Diamond Konferencia - Budapest
Az áttörés
Amszterdamban többször is részt vehettem a Permanent Make Up World Conference rendezvényen. ahol kiemelkedő külföldi sminktetováló mesterektől tanulhattam. A szakma egyik mérföldkövének számító rendezvényén az összes kontinesről érkeznek PMU Artistok, akik előadásaik során szakmai sminktechnikai bemutatót tartanak. Ezekből a live-technic bemutatókon -ahol a közönség előtt dolgoznak az előadók- rendkívül sokat lehet fejlődni, hiszen minden országban másképp dolgoznak. Ekkor jöttem rá, hogy ez a terület sokkal több, mint amit kifele mutat magáról. Ez volt az áttörés, amely azóta is motivál, amely előre visz, amely irányt mutatott.

FILOZÓFIÁM
Hiszem, hogy a sminktetoválás egy művészeti forma, amelyet magam alakíthatok: attól lesz valami művészi, ha az egyedi és nem sablonos.
Minden Nő egyedi szépség, csak ki kell emelni ezt az egyediségét.
Én ebben segíthetek.
Zombori Anita
PMU ARTIST
A tudás megosztása
Az évek során egyre többen fordultak hozzám azzal a kéréssel, hogy szeretnének tőlem tanulni. Ezért döntöttem úgy, hogy a megszerzett tudást és tapasztalatot, átadom azoknak a Kollegáimnak vagy jövendőbeli Kollegáknak, akik fejlődni szeretnének.
Bevallom, nagyon szeretek beszélni arról, amihez értek: szeretem a szakmai beszélgetéseket, szeretek előadni és szeretem az oktatásokat, workshopokat, Ahogy szeretem segíteni is a tanítványaimat a fejlődésben,, látni, ahogyan egyre több tudás birtokában egyre nagyobb sikereket érnek el. Mi ez ha nem fantasztikus dolog?